Hajónapló 6
2015.06.13 10:01
2015.06.13
Hajónapló 6.
Eddig is utáltam a szerbeket. Tegnap előtt az egyik beteg lett, így nekem kellett segíteni az egyik szerb pincérnek. Nem volt hézag. Majd kérdezte tudom-e, hogy kell a rákot a páncéljából kiszedni a vendég előtt. Mondtam hogy nem. Kiverte a balhét mert egy büdös mocskos szerb. Aztán oda hívtak junior waitert, s még két másik embert ők sem tudták. Hoppá, nagy dolog. Meg mutatja és ennyi. De nem, ezek pofáznak, csak azt tudnak. Mivel beteg vagyok, innom kell, gyógyszert szedni. Ez a kurva, pedig beköpött hogy ittam. Az éttererm goréjának, hamár ilyen nagy hangulatában volt. Aki másnap közölte velem, hogy holnaptól (azaz mától) a Room Servicben fogok dolgozni, mert hogy panaszkodott ez a némber.
Eléggé felhúzott ez az egész, de igazából nem érdekel mostmár. Nem szerettem igazából ott dolgozni, nyűgnek éreztem. Borzasztóan sok kretén dolgozik ott. A room serviccel az a bajom, h ma pl ki akartam menni Velencébe, és nem tudok mert szar az időbeosztás. De mindegy,meglátjuk milyen lesz.
A tegnap estémet az tetézte, hogy egész nap arra vártam, hogy este kimehessek Velencébe. Majd este kilenckor jött oda hozzám a náci kurva, s adott egy IPM kártyát. AZ IPM annyit tesz, hogy nem mehetek ki, biztosnági okokból. S ha riadó van, egy bizonyos helyen kell lennem. Ezt általában reggel adják oda, ha nagyon ki szeretnék menni, tudjak cserélni.Ő este 9kor adta.
Gyorsan elmentem a Supervisoromhoz, hogy segítsen mert ki szeretnék menni, találtam is valakit, akivel tudnék cserélni. Erre ez a csicska indiai,azt mondja nekem, hogy ő fáradt, s és nem tesz nekem szívességet, nincs kedve bekapcsolni a gépét. Ott abban a pillanatban nem sok kellett, hogy ösztönösen fejberúgjam. Ugyanis már két nappal előtte megbeszéltem a magyararokkal, hogy kimegyünk közösen, mert tudnak egy nagyon szép helyet a városban. Szóval ja, megedzi ez a hely az embert.
Na mindegy majd legközelebb. Néha kicsit elveszettnek érzem magamat. Az itteni magyar lányoknak sokat köszönhetek, mert velem nagyon rendesek. Kimossák a ruháim szó nélkül, ki is VASALJÁK, nekem csak el kell menni érte. Csinálnak nekem kaját, inni valót hoznak, szóval bármit. Mikor beteg voltam, megállt az élet, mert mindenki engem keresett..: )
Szóval elvagyok, kb csak ezért vagyok még itt. :D
Bepróbálkozom majd Bar Waiternek, de azt mondják, az első szerződésben nem sok esély van rá, vagyis kb semmi, hogy átrakjanak. Valahogy túlélem ezt az első szerződést. Még mindig megvagyok fázva, s eléggé unom már. Tegnap egy fülöp gyerek levágta a hajam, nagyon király lett.10:30 kor kezdem a munkát ma, de elég fos az időbeosztásom.
Majd jelentkezem, sziasztok
( Most meg hívogatnak ezek a gyökerek, hogy menjek induction 3-ra. Mikor a Maryn már rég megcsináltam. Már a 4.- ember hívott, aztán itt okoskodnak. haha sok gyökér majom.